2016. február 26., péntek

Az ipari padló minőségi osztályba sorolása (2.)



Ahogy a legutóbbi hírlevélben ígértem, bemutatom röviden a különböző síkpontossági előírások szemléletét és leglényegesebb mérési, valamint értékelési módszereit. A DIN 18202:2013-04 az a szabvány, mellyel az utóbbi évtizedekben Magyarországon a legtöbbször találkoztam az ipari padlók körében.
A szabvány alapvetően a magasépítési szerkezetek mérettoleranciáit szabályozza, ennek egy része a síkpontossági határérték a különböző szerkezetek esetében. A szabvány 3. számú táblázata adja meg az egyenletes felülethez képest a megengedett eltéréseket a különböző mérési hosszokon. Az ipari padlókra ezen táblázat 3. és 4. sora adja meg azokat a legnagyobb eltéréseket, amelyen belül a szerkezet az adott helyen megfelel az előírásnak. A 3. sor ezen adatai szerint egy ipari padló felel meg ennek a szabványnak az adott mérési helyen, ha az eltérés 1 m-es mérési hosszon nem nagyobb, mint 4 mm, 2 m-en 6 mm, 3 m-en 8 mm és 4 m-en 10 mm. Nagyobb mérési hosszok esetében már kisebb mértékben emelkedik a határérték és 15 m-es mérési távolság felett már nem növekszik. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy ipari padló egységen (pl. egy 1000 m2-es csarnokrész) belül a síkpontosságtól való eltérés nem lehet nagyobb 15 mm-nél. A 3. táblázat 4. sora ennél egy kicsit szigorúbb, eszerint 1 m-es mérési hosszon a legnagyobb eltérés nem lehet nagyobb, mint 3 mm és 4 m-en 9 mm (a köztes értékek interpolálandók).
Lényeges, hogy a szabvány nem a vízszintestől való eltérésről, hanem a síkpontosságról ír, ezért nem szabad egyszerűen a szintezési leolvasási értékek különbségéből következtetni a síkpontosságra. Az ipari padló felületi hullámossága mindig két másik ponthoz képest értelmezendő, két lokális magaspont közötti képzeletbeli húrtól való legnagyobb függőleges távolságaként. Ezért lényeges a minősítéshez a szabvány által leírt mérési módszer betartása.


A mérés végrehajtása egy-egy kijelölt helyen úgy történik, hogy a mérőlécet (egyszerű aluléc) a felületre rá kell helyezni, majd a két feltámaszkodási pont közti távolságot le kell mérni. Ezen távolsághoz a szabvány szerinti tolerenciát bemutató táblázatból, vagy grafikonból interpolálással meg kell határozni a megengedett legnagyobb réstávolságot és ezt az értéket kell összehasonlítani a mérőléc és a padló síkja közti az adott helyzethez tartozó legnagyobb távolsággal.



A szabvány nem írja elő, hogy egy adott területen, vagy akár egy fugákkal határolt betontáblán hol, milyen irányban és mennyi mérési pontot kell felvenni, tehát a szükséges helyek kijelölését nem határozza meg, így az az alapelv érvényesül, hogy a mérés céljának megfelelő, a minősítéshez szükséges jellemző helyeken kell mérni. Ez a szubjektívnak tűnő nagyvonalúság viszont a gyakorlatban lehetőséget is kínál arra, hogy a kivitelező és a megrendelő közti vitát a helyes, a használhatóság megítélésének a szempontja felé terelje. Ugyanis a szabvány nem állapít meg osztályokat, nincs osztályos besorolás, nem lehet azt mondani egy ipari padlóról ezen szabványra hivatkozva, hogy az nem I. osztályú, mert pl. a mérési helyek több, mint 10%-ában nem felelt meg a síkpontossági toleranciának. Ebben az esetben ugyanis még lehetne találni olyan területet, ahol jól sikerült a padló és ott végezni sok mérést, vagy lehetne keresni más területeket, ahol több a hiba.
Ez a szabvány tehát nem alkalmas arra, hogy az ipari padlót osztályba sorolja, viszont kiválóan alkalmas arra, hogy megállapítsa, hogy az adott ipari padló mely területein vannak síkpontossági hibák. A szabvány szerinti minősítés tehát azt mondja ki, hogy a padló egy vagy több adott helyen nem felel meg a szabvány szerinti síkpontosság mértékének, egyéb helyeken viszont megfelel.
Ezután pedig már csak a hibás helyekkel kell foglalkozni és eldönteni a feleknek, hogy mit kezdjenek a túlzottan hullámos területekkel. Ebben az esetben már nem a szabvány, hanem az az általános elv kell előtérbe kerüljön, hogy a nem-megfelelőség milyen hatással van a rendeltetésszerű használatra. Pl. a lemezszélek felhajlása, ha az nem a targoncák közlekedési útvonalába esik, nyilván nem zavarja túlzott mértékben a rendeltetésszerű használatot, tehát nem szükséges beavatkozás. Ha viszont zavarja, akkor sem szükséges az érintett betontáblákat kicserélni, elég lehet egy lokális javítás (pl. lecsiszolás és impregnálás). Tapasztalatom szerint a szakértői közreműködés ilyen esetekben is segíti a mindenki számára elfogadható kompromisszumos megoldás létrejöttét.
Végezetül meg kell említenem még azt is, hogy a szabvány szerint lehetőség van arra is, hogy szintezéssel minősítsék az ipari padló felületi síkpontosságát. Ahhoz azonban, hogy a gyakorlat szempontjából használható eredményeket kapjunk, viszonylag sűrűn, pl. 50, vagy max. 100 cm-es raszterban célszerű felvenni a szinteket, ami azért elég macerás és hosszú művelet lehet egy többezer négyzetméteres ipari padló esetén.
A szintezéses hullámosságmérés esetén nem a szomszédos pontok közti magasságkülönbség a lényeg, hanem pl. minden második magasság közti képzeletbeli húr felezőmagasságához képest kell figyelembe venni a középső leolvasási értéket és a kettő különbségét kell összehasonlítani a két szélső pont közti távolsághoz tartozó tolerancia értékkel. Előnye ennek a mérési eljárásnak viszont az, hogy nem csak az egymáshoz közeli pontokat lehet vizsgálni, hanem az egymástól távolabb eső mérési pontok közt is megkapjuk a síkpontossági adatokat. Folytatjuk a következő síkpontossági előírás  bemutatásával…



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése