Remélem, nem szűkítettem le a
fenti címmel az érdeklődők körét! Talán sokan érintettek ilyen és ehhez hasonló
létesítmények építésében, annak valamelyik fázisában a tervezéstől a
kivitelezésig. Természetesen az iménti felvezetés nem csak a szűken vett
almos-, vagy hígtrágya tárolókra vonatkozik, de érinti részben a
terménytárolókat, a hulladékudvarokat, általában véve a mezőgazdasági és
környezetvédelmi beruházások betonszerkezeteit. Tehát az érintettek köre elég
nagy és a beruházások kb. 90%-ban Európai Uniós pályázati forrásból készülnek,
ami a fokozottabb ellenőrzést is jelent.
Itt is ipari padlókról, térburkolatokról
lesz most szó elsősorban, de a vonatkozó előírások és szakmai szabályok
érvényesek az ehhez kapcsolódó függőleges beton és vasbeton szerkezetekre is.
Nézzünk egy kicsit körül, hogy milyen szabályozások között kell eligazodnia az
építtetőnek, tervezőnek, anyagbeszállítónak, kivitelezőnek, műszaki ellenőrnek!
Anélkül, hogy bárkit is terhelni akarnék a jogszabályokkal, azért jobb, ha
tudjuk, hogy van pl. egy 59/2008. (IV. 29.) FVM rendelet (becenevén:
Nitrátrendelet), amely hatálya alá vonja azokat a fentebb felsorolt
szereplőket, akik pl. trágyatároló építésében vesznek részt. A teljesség
igényével ugyan, de az olvasható terjedelem fő szempontját is szem előtt tartva
felsorolok néhány szempontot a betonból készült tárolókra vonatkozóan, amit ez
a miniszteri rendelet szabályoz:
·
Vízzáróan szigetelt trágyatárolót kell kiépíteni.
·
A tárolótartály, medence anyagát úgy kell
megválasztani, hogy az a korróziónak ellenálljon, élettartama legalább 20 év
legyen.
·
Betontároló csak vízzáró, tervezői méretezéssel kiszámított szilárdságú (vastagságú és
minőségű), szulfátálló betonból készíthető.
A
fent említett rendelettel kapcsolatosan, részben azt megelőzve, készültek
tanulmányok is, melyek az EU-s előírásokat is figyelembe veszik (pl. FVM Mezőgazdasági Gépesítési Intézet, FVM ügyiratszám: 94996/2006) és
részletesebben fejtik ki a fogadószerkezettel szemben támasztott
követelményeket. A fenti szabályozások mindenképpen arra kell késztessék a
szakmai szereplőket, hogy kiemelt figyelemmel kezeljék a problémakört.
Milyen szerkezet felelhet meg egyáltalán a fenti
követelményeknek, de úgyis feltehetem a kérdést, hogy mit tehetünk annak
érdekében, hogy a létesítmény szilárd, tartós és ugyanakkor kifizethető is
legyen? Gyakran érkeznek olyan uniós előírások, direktívák, melyek a nálunk
gazdagabb nyugati országok pénztárcájához vannak szabva és olyan megoldásokat
írnak elő, melyhez főleg a multicégek által előállított rendszerek,
technológiák alkalmasak. Sokszor áll elő az a probléma, hogy úgy kell
megfeleljünk az előírásoknak és a persze jogos minőségi követelményeknek, hogy
a szerkezet mégis megépíthető legyen, kijöjjön a szűkre szabott költségvetésből
és még a résztvevők is „nyugodtan alhassanak”. Tehát ismét az optimális
megoldás kidolgozása a cél, és tulajdonképpen ez az igazi mérnöki kihívás.
Egy kültéri, nyitott almostrágya tároló esetében
számolni kell a fagy-és olvasztóhatással, hiszen váltakozóan, időnként csak
részben van tele a terület, emellett számolni kell a trágyának az önsúlyával, a
rakodógép dinamikus terhelésével, beleértve a rakodókanál okozta
koptatóigénybevételt, figyelembe kell venni a vízzárósági szempontokat, a
lejtéskialakítást, a felületképzést és a tartós vegyszerállóság követelményét.
Mindezen szempontok együttes figyelembe vétele már önmagában szükségessé teszi,
hogy körültekintően építsük fel a rétegrendet. Most nem térek ki olyan nehezítő
körülményekre, mint pl. a magas és esetleg agresszív talajvíz, vagy igen gyenge
altalaj, mert az tovább bonyolítaná a helyzetet. Amit rétegrendként
elképzelhetünk (alulról felfelé) pl.: tömörített altalaj, tömörített ágyazat,
aljzatbeton, vízsszigetelés, esetleg szigetelést védő beton, 2 rtg. PE-fólia és
végül a min. 20 cm vtg. kültéri betonpadló (acélszállal, vagy szerkezeti
vasalással), speciális felületképzéssel.
Bár az alsó rétegek kialakítása sem rutinmunka, a
kültéri ipari padlólemez betonjára, a szerkezet kialakítására és a
felületképzésre kell igazán odafigyelni. A rendeletnek és a direktíváknak
megfelelően, no meg a saját érdekünkben is, a jó minőség érdekében csak XA3
kitéti osztálynak megfelelő és XV1 vízzáró betont tervezzünk szulfátálló cement
kötőanyaggal. Az MSZ
4798-1:2004 (MSZ EN 206-1:2002) szabvány már meg is adja a beton legfőbb
paramétereit (szilárdsági osztály, min. cementtartalom, min. testsűrűségek,
max. víz-cement tényező /tényleges/ stb.). Ezeket betartva a beton már min.
C35/45-ös szilárdsági osztályú lesz, tömör, ezzel már sokat tettünk a
vízzáróságért és a tartósságért, de figyelembe kell venni a betonerősítés
lehetőségeit, ami összefügg a padlóstatikával, és meghatározza a
repedésérzékenységet, a repedéskontrollt, a fugaraszter-, dilatáció- és akár a
munkahézag-kiosztást mindezek kialakításának mikéntjével együtt.
Mert
hiszen hiába vízzáró a beton, mint anyag, magának a szerkezetnek is vízzárónak
kell lennie. A szerkezet vízzárósága pedig jóval több, mint magának a betonnak
a vízzárósága. Meg kell tehát határozzuk a szerkezet vízzáróságának a mértékét
is. A vízzáróság (jelen esetben folyadékzáróság) nem azonos a vízhatlansággal
(az a fóliák kategóriája), megengedhető bizonyos mértékű repedéstágasság a
különböző fokozatoknak megfelelően. A következő alkalommal itt folytatjuk,
pontosítjuk a repedéssekkel kapcsolatos előírásokat, lehetőségeinket, a
mozgásteret az optimumkeresésben, illetve a szerkezet kialakításával
kapcsolatos további kérdéseket is tisztáznánk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése