2013. március 5., kedd

Tervezés - Méretezés I.



Hetente többször kapunk kollégáimmal olyan telefonos megkeresést, hogy mondjuk már meg egy pl. 18-20 cm vtg. padlóról, hogy mit tud. A válasz egyszerű: „attól függ”, s ezután kezdünk el beszélgetni ügyfelünkkel, hogy valójában mitől is függ, milyen tényezők befolyásolják a teherbírást, milyen paraméterek kellenek ahhoz, hogy egzakt módon ki lehessen alakítani az optimális rétegrendet.
Az ipari padló tervezése komplex feladat, nem csak statikai méretezés kérdése, hanem főleg olyan használati igénybevételekre kell tervezni, ahol a megbízható működés, az alacsony fenntartási költség, a tartósság a leglényegesebb szempontok a teherbírási határállapot figyelembevétele mellett.

Az esetek több, mint 90%-ában nem áll rendelkezésre első körben minden szükséges adat, s ez még nem is lenne probléma, hiszen a jó megoldás interaktív egyeztetés után tud kialakulni, amely során az igények (nemcsak teherbírási, hanem egyéb fizikai, kémiai, stb.) pontosítására sor kerül. A nagyobb gond az, hogy az eseteink nagy részében a kivitelezéskor sem tiszta még a résztvevők számára, hogy miért pont az a szerkezet készül, s ilyenkor szinte biztosra vehető, hogy nem az optimális szerkezet épül meg. Ezért is olyan sok a problémás, korán elhasználódott és garanciális, szavatossági időtartamon belül megreklamált padló, ezért is alakult úgy a helyzet a padlós fronton, hogy a padlós kivitelezők gyakran úgy vállalkoznak, hogy már nem is számolnak komolyan azzal, hogy a 3-5 évre visszatartott garanciafedezetet valaha is visszakapják, illetve, hogy a zárolt bankgaranciájukhoz hozzájutnak.

Pedig ezen a helyzeten lehetne segíteni kivitelezői oldalról is, ha a megrendelőt felvilágosítjuk abban a kérdésben, hogy milyen lényeges szempontokat vegyen figyelembe, vagyis hogy valójában mitől függ az a bizonyos „attól függ”. Ha pl. a megrendelő azt kéri, hogy építsünk neki egy pl. 4 tonnás padlót, akkor ragadjuk meg az alkalmat arra, hogy gondolkodásra késztessük, tisztázzuk vele, hogy az 4 tonna/m2 vajon megoszló terhet jelent-e (ami tulajdonképpen a legtöbbször fiktív), vagy éppen egy 4 tonna tengelyterhű targoncára, vagy 4 tonna/láb polcrendszer-teherre gondol. Mert nyilván más a szituáció a különböző esetekben. Hallunk mostanában sok olyan furcsaságot is, hogy pl. 4 tonna teherbírásig nem is kell a betonba semmilyen erősítést, vasalást tenni, mert azt még a padló kibírja. No, anélkül, hogy elragadtatnám magam, azt kérem a tisztelt kollégáktól, hogy egy percre „álljon meg itt a menet”.
Miről is van ebben az esetben szó? Azt hiszem, mindnyájan, akik valamiféle műszaki, építőipari képzettséggel, tapasztalattal rendelkezünk, tisztában vagyunk azzal, hogy vannak olyan betonszerkezetek, melyek vasalás, vagy más statikai erősítés nélkül is megállják a helyüket, így természetesen van létjogosultságuk, és működnek is a maguk céljának megfelelően. Ilyenek például az aljzatbetonok, az útpályalemezek, térbetonok egy része, ez utóbbiak közül főleg azok, melyek bazalt, vagy más zúzott adalékanyag felhasználásával készülnek. Viszont, ha már azt mondjuk egy padlóra, hogy 4 tonnás terhet simán elvisz, akkor azért nem árt az alátámasztani némi méretezéssel, szakmai indoklással.
Az ipari padlók legfőbb igénybevételei az olyan hasznos terhek, melyek az ágyazat összenyomódása révén hajlító-húzóigénybevételeket keltenek a betonlemezben, nem beszélve a zsugorodásból, az egyenlő és egyenlőtlen hőmérsékletváltozásból adódó terhelésről, melyek szintén jelentős hatással bírnak. Nem szabad tehát „összemosni” a fogalmakat. Vannak ugyan vasalatlan, vagy részlegesen vasalt, méretezett betonszerkezetek is (pl. útpályaburkolatok), de ott nem a statikai igénybevételek adják a mértékadó terheket, hanem leginkább a forgalom hatása.
Ha tehát azt mondják nekünk, hogy ’X’ tonna terhelésű ipari padlót ajánlanak statikai erősítés nélkül, esetleg speciális adalékszerekkel, akkor nyugodtan kérjünk a fent leírt szakmai logika alapján némi igazoló számítást, vagy méretezést. Ha számokat ígérünk, tegyünk is mellé számítást!
A következő hírlevelekben folytatjuk ezt a témát, hogy ki tudjon rajzolódni mindannyiunk számára az, hogy a méretezés, tervezés pontosan mit takar, és egy-egy „bedobott”, adott esetben fiktív teherbírási érték ne csak marketingeszköz legyen, hanem felelősségteljes mérnöki állítás.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése